| színház - ÉDES HÚS/SWEET FLESH a címe a Shakespeare Rómeó és Júliájából desztillált Júlia-sztorinak, amelyet két színésznő két nyelven adott elő az AKKU-ban. Mondhatnánk, hogy Engi-Nagy Natália dramaturg és rendező egyszerűen kiszedte a drámából Júlia szövegét, és magyarul Mészöly Dezső fordításában, angolul pedig fordítás nélkül elmondatta két kiváló színésznővel - és nem is járnánk messze az igazságtól. Van persze némi "mesterséges színezék" a Júlia-szövegeken: a szereplők olykor ismétlik egymást vagy önmagukat, váltogatják a nyelveket; olykor az is hasznos, hogy egy-egy más szerepet is felvillantanak a darabból. Illusztrációnak és díszítőelemnek egyaránt kellemes, hogy olykor énekelnek és táncolnak; az pedig meghittséget kölcsönöz a produkciónak, hogy a szereplők szeretik egymást, és egymásban magukat: gyöngéd érintések, figyelő-kedves tekintetek kapcsolják össze a Júliákat. De koncepciónak ez mind együtt is szegényes; még sorvezetőnek is kevés. Nem lett kitalálva, hogy a kínálkozó lehetőségen - mármint az angol Sophie Thompsonon és a magyar Ubrankovics Júlián - kívül ugyan mi értelme ennek az egésznek. Ad-e - ha nem is többet, mert azt megcélozni is képtelenség, ugye - valami mást a "kiragadott" Júlia, mint az eredeti darabé? A rendező legalább megpróbálhatta volna kideríteni, hogy vannak-e olyan mélyrétegei ennek a majdnem gyereklánynak, amelyek a dráma szokványos előadásaiban rejtve szoktak maradni. A két színésznő ügyes, mi több, igen tehetségesnek látszik - ezt azonban ennek a mostani játéknak az alapján inkább tippelni lehet, mint látni. Mert itt most elsősorban színészi túlélésből, produkciómentésből mutattak sokat; olyan erőfeszítések ezek, amelyektől megkímélhette volna őket a sors meg a pálya. Mert ez az Édes Hús az a bizonyos első "jó ötlet", amit habozás nélkül el kellett volna dobni. |