XV.
Farewell! God knows when we shall meet again.
I have a faint cold fear thrills through my veins,
That almost freezes up the heat of life:
I'll call them back again to comfort me:
Nurse! What should she do here?
My dismal scene I needs must act alone.
Come, vial.
What if this mixture do not work at all?
Shall I be married then to-morrow morning?
No, no: this shall forbid it: lie thou there.
(Laying down her dagger)
What if it be a poison, which the friar
Subtly hath minister'd to have me dead,
Lest in this marriage he should be dishonour'd,
Because he married me before to Romeo?
I fear it is: and yet, methinks, it should not,
For he hath still been tried a holy man.
How if, when I am laid into the tomb,
I wake before the time that Romeo
Come to redeem me? there's a fearful point!
Shall I not, then, be stifled in the vault,
To whose foul mouth no healthsome air breathes in,
And there die strangled ere my Romeo comes?
Or, if I live, is it not very like,
The horrible conceit of death and night,
Together with the terror of the place,--
As in a vault, an ancient receptacle,
Where, for these many hundred years, the bones
Of all my buried ancestors are packed:
Where bloody Tybalt, yet but green in earth,
Lies festering in his shroud; where, as they say,
At some hours in the night spirits resort;-
Alack, alack, is it not like that I,
So early waking, what with loathsome smells,
And shrieks like mandrakes' torn out of the earth,
That living mortals, hearing them, run mad:--
O, if I wake, shall I not be distraught,
Environed with all these hideous fears?
And madly play with my forefather's joints?
And pluck the mangled Tybalt from his shroud?
And, in this rage, with some great kinsman's bone,
As with a club, dash out my desperate brains?
O, look! methinks I see my cousin's ghost
Seeking out Romeo, that did spit his body
Upon a rapier's point: stay, Tybalt, stay!
Romeo, I come! this do I drink to thee.
Zsibbasztó, hűvös borzadály fut át
S jéggé mereszti lüktető szívem
Most még szólhatnék, hogy segítsenek
Dadám! De mit tehetne ő?
Szörnyű szerepem magam játszom el.
Jer hát üveg –
Mi lesz velem, ha nem hat ez a szer?
Akkor holnap meglesz az esküvő?
Nem , nem! Segít e tőr! Heverj csak itt.
De hátha méreg? Hátha a barát
Mesterkedik csalárdul és megöl
Hogy elkerülje a gyalázatot
Mert Romeoval összeesketett
Ugy rettegek… De megse nem lehet.
Hisz őt olyan kegyesnek ismerik
Távozz tőlem förtelmes gondolat
S mi lesz velem ha tán a föld alatt
Elöbb ocsudom, mintsem Romeo
Megmentésemre jön? Irtoztató?
Nem fojt e meg a bűzös szájú kripta
Hova nem csap be tiszta fuvalom?
Jaj nem talál – e holtan romeo
S ha élek is mi lesz velem, jaj mi lesz
Ha éjtől és haláltól viszolyogva
Ott ébredek e dermesztő tanyán?
A bolt alatt az ősi kamra mélyén,
hol annyi század óta tornyosulnak
A porrá omlott hősők csontjai
És az új halott a vervarros Tybalt
Már bomladoz a szemfedő alatt
Hol éjfél tájon szelem had repes
O jajj ha tán korán ocsudom ott
Hol dögletes bűzben sikoly riad
Mint egy kitépett mandragóra jajja
Melytől megőrül minden földi lény
Mi lesz, mi lesz, ha elvész épp eszem
Szorongató rémségek gyűrűjében?
Ha ősök vázát csörgetem bomolva
Ha roncs tybaltot lepléből kirántom
Ha egy üköm csontját botul kapom fel
S széjjel loccsantom lázas agyvelőm
Ni ott, mi az? Tybalt kisértete?
Kutataja szeme Romeot ki őt
Tőrhegyre tűzte… Állj Tybalt, megállj!
Megyek Romeo ezt rád köszöntöm!
